Kíváncsiság az emberek iránt
Gyerekkorom óta vonzanak a mély beszélgetések: kíváncsian hallgattam az izgalmas történeteket, és minden történetből tanultam valamit az emberekről, és közben magamról is. A gyerekeim születése óta pedig egyre élénkebben foglalkoztat, az önismeret és önfejlesztés, hogy hogyan változhatok úgy, hogy az az ember lehessek, aki lenni szeretnék: rugalmas, nyugodt, határozott, megőrizve a játékosságot és az optimizmust.
Az egészségügytől a coachingig
Szakmai utam az egészségügyben indult, majd több évet töltöttem a gyógyszeriparban, később kutatóként is dolgoztam az egészségtudományok területén. Közben több évig a gyerekeimmel voltam otthon. Az egészség számomra nem csak szakma, hanem szenvedély is: a sportot és az egészséges táplálkozást az életem szerves részévé építettem. Ezek alatt az évek alatt egyre világosabbá vált számomra, hogy az egyes emberek egészségének támogatása fontosabb nekem, mint a társadalom egészségével foglalkozni. Így találtam rá a coachingra.
Változások és újratervezések
Az életutam tele van változásokkal és újratervezéssel: az elmúlt 18 évben három országban építettem újra az életemet (jelenleg Amszterdamban). Az egészséggel járó kihívásokat családon belül és személyesen is megtapasztaltam, és ezekből tanultam meg igazán, mennyire összefügg a test és a lélek. Nagycsaládos szülőként, három gyermekkel fontos nekem, hogy lelki és testi egészség, valamint életmód szempontjából is azt tudjam adni nekik, amit szeretnék. Ebben sokat segített a nyílt, asszertív kommunikáció: hogy ki tudjam mondani, mire van szükségem, és meg tudjam hallani, mire van szüksége a másiknak.
Amit az egészségügyi múltamból hoztam
Az egészségügyi képzettségem és munkatapasztalatom jó rálátást ad az egészséggel kapcsolatos miértekre és hogyanokra. Az önismeretemet és a flexibilitásomat lankadatlan lelkesedéssel fejlesztem, ennek része, hogy megtanultam dr. Máté Gábor módszerét és a megoldásfókuszú munkát is.
Kedvesebben, előre nézve
A megoldásfókuszú szemlélet és a mindfulness segített abban, hogy kedvesebben, tisztelettel bánjak magammal és másokkal. A múlt boncolgatása helyett megtanultam arra figyelni, merre szeretnék menni, és arra, amit már most is teszek ezért, akár észrevétlenül. Ezt a stabil, jövőorientált fókuszt hozom el neked is a közös munkánkba.